06 Nov GLOBÁLIS TANTEREM
Globális nevelés a hazai egyetemi pedagógusképzésben
Online műhelybeszélgetés
Időpont: 2021. november 18. 16.00-18.00
A HAND Szövetség idén is együttműködő partner az Európa Tanács által életre hívott Globális Nevelés Hete programsorozatban. 2021. november 15. és 21. között egész Európában civil szervezetek, oktatók, iskolák százai szerveznek az emberiség előtt álló globális társadalmi kihívásokkal, környezeti problémákkal és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos programokat. A nemzetközi témahét keretében szakmai anyagok, információk, egyéb rendezvények megosztása mellett idén is megvalósul online a Globális Tanterem, melynek keretében november 18-án 16 órakor műhelybeszélgetést szervezünk. Az esemény során egyrészt a Szövetség hazai pedagógusképzést vizsgáló kutatását mutatja be, másrészt a résztvevők ízelítőt kaphatnak a HAND tagjainak felsőoktatásra koncentráló programjaiból. Így megismerhetjük a Jane Goodall Intézet és az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának együttműködésében beindított kurzust, aminek során a hallgatók elsajátíthatják azokat a készségeket, amelyekkel inspirálhatják, és öntevékeny fiatalokká képezhetik leendő diákjaikat az óvodákban és iskolákban. Bemutatkozik az Artemisszió Alapítvány egyetemi együttműködésben megvalósuló Stroll – Walking the city elnevezésű projektje, ami egy virtuális csereprogram három résztvevő egyetem hallgatói között a térbeli igazságosság kérdéséről. A
rendezvény során egy szakmai munkacsoport beindítását is meg szeretnénk alapozni, ami a HAND Szövetség koordinálása mellett a globális nevelés hazai helyzetével foglalkozna.
Az eseményre regisztrálni november 17-ig a következő linken lehetséges: https://forms.gle/d7DfSKVZoCde8BCS6
Az esemény internetes (zoom) linkjét a regisztráltaknak november 18. délig e-mailben küldjük el.
A program kapcsán a szervezőktől keressék Barcza Ildikót az ildiko.barcza@hand.org.hu e-mail címen.
Program
15.50 – 16.00 Technikai ismertető
16.00 – 16.10 A HAND Szövetség köszöntője, programismertető
16.10 – 16.20 Stroll – Walking the city – Szántó Diana (Artemisszió)
Egy egyetemi-civil együttműködésben megvalósuló virtuális csereprogram bemutatása, aminek
központi témája a térbeli igazságosság kérdése
16.20 – 16.40 Jane Goodall nyomában – Legyél Te is Jane – Dr. Vitályos Áron Gábor (ELTE TÓK)
A Jane Goodall Intézet és az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának együttműködésében beindított
környezeti nevelési kurzus bemutatása
16.40 – 17.00 Kutatás a globális nevelés helyzetéről a hazai egyetemi pedagógusképzésben – Balogh Réka
(HAND Szövetség)
Részvételi rendszertérképezés és kérdőíves kutatás itthon és a Visegrádi országokban
17.00 – 17.30 Kérdések és válaszok, beszélgetés
17.30 – 17.40 Kezdeményezés egy globális nevelés munkacsoport beindítására
Lehetséges fókusz, célok, tevékenységek és tagok
17.40 – 18.00 Kérdések és válaszok, beszélgetés
Az esemény további részleteivel és a Globális Nevelés Hetével kapcsolatos egyéb információkat a közreműködő szervezetek honlapjain és facebook oldalain tesszük közzé.